A kislány, akit mindenki csak Lilinek hívott, kora reggel óta ott állt a piac egyik sarkában. A földön ült, előtte zöldpaprika. Nem kiabált, nem hívogatta az embereket – csak csendben várta, hogy valaki megálljon nála. De az emberek jöttek-mentek, mintha észre sem vennék.
Időnként egy-egy vásárló sietve elsuhant mellette, és véletlenül belerúgott a zöldségekbe. Lili minden egyes alkalommal összeszedte, a kis kezei már egészen hidegek voltak a hajnali levegőtől. Nagyon szomorú volt. De nem akart sírni.
Aztán egyszer csak egy férfi állt meg előtte. Nem volt különleges, egyszerű szürke pólót viselt, de a tekintete kedves volt. Ránézett a kislányra, aztán a zöldségekre.
– Mennyi egy kis zacskó répa? – kérdezte.
Lili megijedt, mert egész nap ez volt az első kérdés, amit hozzá intéztek. Gyorsan összeszedte magát, és halk hangon válaszolt:
– Ötven forint…
A férfi bólintott, majd elővette egy bankjegyet és átnyújtotta neki. Lili nagy szemekkel nézett rá – ez az összeg többszöröse volt annak, amit kért.
– De uram, ez túl sok… – kezdte zavartan.
– A mosolyodért cserébe ez jár – válaszolta a férfi egy barátságos mosollyal.
Lili először megdermedt a döbbenettől, aztán szélesen elmosolyodott. Talán hónapok óta nem érzett ekkora örömöt. De a férfi még nem végzett. Egy pillanat múlva visszatért, és egy nagy szatyrot tett le neki a földre.
– Ezt neked hoztam – mondta.
A kislány belenézett a szatyorba, és a szeme tágra nyílt: éelelmiszer, sajt, gyümölcsök és még egy kis csokoládé is volt benne.
– Ezt… ezt nekem adja? – kérdezte hitetlenkedve.
A férfi bólintott.
– Igen. Mert megérdemled.
Lili ajkai remegtek az örömtől. A könnyei most már nem a szomorúságtól, hanem a boldogságtól hullottak. Soha életében nem volt még ilyen szép napja.
A férfi búcsút intett, majd eltűnt a tömegben. De Lili szívében örökre ott maradt az emléke annak, hogy vannak még jó emberek a világon.
