Az élet furcsa játékokat űz velünk. Egyik pillanatban még a mindennapok forgatagában szaladunk, a másikban pedig megállunk egy szívszorító hír hallatán. Most éppen egy ilyen pillanathoz érkeztünk, hiszen elvesztettünk valakit, aki évtizedeken át csendesen, de annál hatásosabban formálta a magyar színházi világ képét. Bár az ő neve talán nem a reflektorfényekben csillogott, munkássága mégis minden színházlátogatónak emlékezetes marad.
Egy olyan ember távozott közülünk, aki nem csupán egy intézmény életében játszott meghatározó szerepet, hanem az egész ország kulturális palettáján hagyott mély nyomot. A Vígszínház szeretett háttérmunkása, akinek varázslatos keze munkája a színpadok látványvilágát alakította, immár örökre elcsendesedett.
A színház közössége fájó szívvel búcsúzik attól a mestertől, aki bár nem a rivaldafényben állt, mégis a színpad lelkévé vált. Ő volt az, aki a díszleteket nem csupán megtervezte, hanem életre keltette, mindig ügyelve a legapróbb részletekre is, hogy a nézők szeme előtt varázslatos világok bontakozhassanak ki.
Krisztiáni István 82 éves korában, április másodikán hunyt el, de emléke és munkássága tovább él mindazokban, akik valaha is megcsodálták alkotásait. Több mint hat évtizedes pályafutása során nem csak a hazai színpadokat, hanem nemzetközi produkciókat is gazdagított, nevét pedig a színháztechnika fejlődésével azonosították.
Krisztiáni István, a Vígszínház legendás szcenikusa, nem egyszerűen technikai mester volt. Ő volt az, aki a kreativitás és a precizitás tökéletes egyensúlyával alkotott, mindig szem előtt tartva a csapatmunka fontosságát. A rendezők és tervezők mellett dolgozva olyan alkotótárssá vált, aki pontosan értette és segítette a művészi elképzeléseik megvalósítását.
Munkássága során neves tervezőkkel dolgozott együtt, és számos emlékezetes előadás fűződik nevéhez, legyen szó akár a Szentendrei Szabadtéri Színpadról, a Margitszigeti vagy a Szegedi Szabadtéri Játékokról, vagy éppen a Papp László Sportarénáról. Művei minden esetben tükrözték a szakmai alázatát és a művészet iránti szenvedélyét.
Ahogy Shakespeare is mondta: „Az egész világ színpad, és színész benne minden férfi és nő”. Krisztiáni István a színfalak mögött maradt, ám munkássága nélkül a színpadok sokkal szegényebbek lettek volna. Az ő élete és művészete egyaránt arra emlékeztet minket, hogy a háttérben dolgozók is kulcsszereplők.
Bár a színházi világ egy fontos alakját veszítette el, emléke örökké élni fog mindazok szívében, akik valaha is részesültek az általa teremtett varázslatban. Az igazi mesterek nem csupán alkotnak, hanem felbecsülhetetlen értékeket hagynak maguk után. Krisztiáni István ilyen mester volt.
Ez a veszteség arra is figyelmeztet minket, hogy megbecsüljük a művészet mögött rejlő kemény munkát, és tiszteljük azokat, akik a háttérben dolgoznak. Talán most, hogy búcsúzunk tőle, még inkább érezzük, milyen fontosak ezek az emberek. Az ő alkotásaik nélkül a színházak varázsa is megfakulna.
