Érdekesség

Meglepő: Piros fonal a csuklón. Te tudod, mi a jelentése?

Bizonyára te is észrevetted már, hogy az utóbbi időben egyre több ember visel vékony piros vonalat a csuklóján. Lehet, hogy nem gondoltad, hogy ennek bármi jelentősége is van, pedig: de!

 

Egy nagyon érdekes dolgot árul el arról, aki viseli! Ennek a piros fonálnak mély spirituális jelentése van: a léleknek szolgáló „védőoltásnak” (átvitt értelemben persze!) tartják.

 

Az ember baloldala az, ahol az energiát kapjuk, itt áramlanak be testünkbe a külvilágból érkező energiák. Ezért hordják a vörös fonalat a bal csuklón. A vörös szín egyébként a veszélyt szimbolizálja, a fonal jelentése és rendeltetése az, hogy távol tartsa a rossz energiát, és megvédjen minket az ártó szándéktól. (A jobboldal egyébként az energia adást szimbolizálja, csak a teljesség kedvéért).

 

Tradicionálisan hétszer kötik át ezt a fonalat, sorozatos csomókkal (a hét a spirituális dimenziót jelképezi, amelyek összeköttetésben állnak jelen valóságunkkal).

 

A fonal felkötését pedig bízzuk olyanra, akiben maradéktalanul megbízunk. Úgy tartják, hogy mikor már megtette a dolgát a védelem, a vonal leszakad rólunk. Ám pár nap, vagy pár hét szünet után nyugodtan megkérhetünk valakit, hogy kössön helyette egy újat.

 

Te tudtál erről? Neked mi a véleményed?

via