A testünk jelzései gyakran félreértelmezhetők, és az orvosok is csak emberek – ez viszont nem jelent vigaszt annak a nőnek, akinek a tüneteit a szakemberek a stresszel magyarázták, most pedig kiderült, legfeljebb öt év maradt hátra az életéből – írja az Unilad.
Diana Keys akkoriban vált el a férjétől. 35 évig tartó házassága 2019-ben ért véget, és egy évvel később vette észre, hogy „ok nélkül elesik”, és a beszéde is romlani kezdett.
Az akkor brit nő orvosi tanácsot és vizsgálatokat kért, de azt a választ kapta, hogy a tünetei „a válásból (is) eredő stressz miatt jelentkeznek” – de ő „hajthatatlan” volt, hogy ennél sokkal többről van szó.
„Elestem a fürdőszobában, és beütöttem a fejem a zuhany alatt, és miután ez kétszer-háromszor is megtörtént, felkerestem a háziorvost” – újságolta el Diana a PA-nak.
A családorvos ekkor a helyi kórház neurológusához küldte el a páciensét, ahol elektromiográfiát (EMG) végeztek rajta, amely az izmok elektromos aktivitását méri.
A szakorvos azonban úgy gondolta, a tünetei csak a válása utáni stressz miatt jelentkeztek, de ő „tudta, hogy nem ez a helyzet”. Miután izomrángást tapasztalt, és észrevette, hogy a hangja is romlik, további vizsgálatokat kért.
2023 májusában, három évvel azután, hogy a tünetek jelentkeztek, Diana megtudta, hogy motoros neuronbetegsége van, ami természetesen „hatalmas sokk” volt számára.
Az MND egy ritka betegség, amely fokozatosan károsítja az idegrendszer egyes részeit, és izomgyengeséghez vezet. A legszomorúbb benne az, hogy amellett, hogy gyógyíthatatlan, az életet is megrövidíti. Bár a kezeléssel enyhíthetők a tünetek, az idegrendszer leépülését nem lehet vele megállítani.
Diana elárulta, „hisztérikus” volt, amikor meghallotta a diagnózist, és nagyon nehezen fogadta el, különösen azért, mert az állapot gyógyíthatatlan és kivétel nélkül halálos kimenetelű.
„Emlékszem, a szakorvos csak annyit mondott: ’nincs gyógymód, és a prognózis két és öt év között van’” – idézte fel a nő, akinek bár meg vannak számlálva a napjai, ma már igyekszik pozitívan hozzáállni.
„Folyton keresem a rajtam lévő lejárati kódot, de nincs ilyen, úgyhogy csak megyek tovább. Néha félig üres a pohár, de a diagnózisom óta igyekszem nem lehúzni másokat – próbálok sztoikus lenni. Próbálom megőrizni a humorérzékemet, és számolom az áldásaimat, szóval van miért élnem. A betegségem viszonylag lassan fejlődik, így remélem, hogy addig élek, ameddig csak tudok” – bizakodott Diana.
