Életmód

Emlékszel hogy kik ők? Igen – a Kessler nővérek. Most 87 évesek, és így néznek ki

1972-es szilveszteri műsoruk hozta meg számukra a nagy ismertséget, bár korábban is felléptek már. Ez a műsor maradt meg leginkább az emberek emlékezetében, még az akkori gyerekek is gyakran emlegetik.

Egy gyermek szemével két egyforma kinézetű táncosnőt láthattunk, akik összehangoltan énekeltek és mozogtak, mellettük pedig két kis termetű magyar férfi, Antal Imre és Vitray Tamás tűnt fel.

A Kessler ikrek, akiket külföldön Kessler Twins vagy Le Gemelle Kessler néven is ismernek, 1936-ban születtek, így már 87 évesek.

Fiatalon, hatévesen kezdték a balett oktatást, tizenegy éves korukban pedig már a Lipcsei Operaház balettiskolájában táncoltak. 18 éves korukra Nyugat-Németországba kerültek, ahol a düsseldorfi Palladium színpadán léptek fel.

Az Eurovíziós Dalversenyen is részt vettek, 1959-ben képviselték Nyugat-Németországot és a 8. helyen végeztek.

Később Olaszországba költöztek, ottani lakosként a Playboy címlapján is megjelentek, 1971-ben szerepeltek a Magyar Televízió szilveszteri műsorában, Antal Imre és Vitray Tamás forgolódott körülöttük.

A nyolcvanas években visszaköltöztek Németországba. Manapság is ott élnek, egy évvel ezelőtt kézzel varrt jelmezeikből aukciót tartottak. Az aukció bevételéből levonás nélkül részesültek az Ahr-völgyi árvízi katasztrófa által érintettek családok.

Fotó: femzine forrás: retrográd.hu sk.