Pár hete az egyik este lekéstem az utolsó buszt, és úgy döntöttem, elindulok gyalog, de eleredt az eső, és hideg is volt, ezért abban maradtam, hogy lestoppolom a legelső arra járó autót.
Meg is jelent egy fényszóró-pár, a kocsi lassan gurult mellém, és arra vártam, hogy megálljon, kinyitottam az anyósülés ajtaját, és beültem a lassan guruló kocsiba.
Legnagyobb megdöbbenésemre senki sem ült az autóban, azonban az csak gurult tovább! Az első kanyarnál, még mielőtt a kormányhoz nyúltam volna, megjelent egy kéz, és irányba kormányozta a kocsit, majd el is tűnt!
Se köpni, se nyelni nem tudtam, azonban ez a jelenet még legalább négyszer megismétlődött, mire egy benzinkúthoz értünk. A kúton úgy kiugrottam az autóból, mintha üldöztek volna, pedig nem volt ott senki!
Lélekszakadva futottam be a kútra, hogy elmeséljem a történteket a benzinkutasnak, azonban mielőtt még meg tudtam volna szólalni, megérkezett két csuromvizes ember, és rám mutatva megszólalt az egyik: “itt a srác, aki beugrott az autóba, mialatt toltuk”.