Alföldi Róbert a Facebookon osztott meg egy bejegyzést, amiben hangsúlyozta, a gyerekeket nem a Pride-tól kell megvédeni, hanem „a magyar valóságtól.”
A színész ezzel többek között Bagdy Emőke pszichológus korábbi kijelentéseire reagált, és mindenkinek a Fekete pont című filmet ajánlotta a figyelmébe, ami szerinte tökéletes példát mutat arra, mi az, amitől valóban meg kéne védeni a gyerekeket.
Bagdy Emőke korábban azt mondta, tudomása szerint a Pride által kiváltott hatásra nincsenek tudományosan megalapozott hatásvizsgálatok, és a reakció nagyban függ a gyerek korától, fejlettségi szintjétől, de úgy fogalmazott, hogy „a Pride előbb generál félelmet, mint vonzalmat” és a gyerekeknek szükségük van a szülúk útmutatására ezzel kapcsolatban.
„Minden gyermekekért aggódó kormánypárti politikusnak, Bagdy Emőkének, a köztársasági elnök úrnak, a Pride betiltását vigyorogva ünneplő posztfasiszta politikusnak, a gyerekvédelmet a hatalom megtartásáért felhasználó miniszterelnöknek ajánlom nézze meg Fekete pontot – Szimler Bálint filmjét, ami egy fillér állami támogatás nélkül készült. Pontosan láthatnák, hogy mi ellen kellene megvédeni a magyar gyerekeket. És az nem a Pride. Az a magyar valóság (…) A legszomorúbb film, amit valaha láttam. Mély főhajtás. Köszönöm!” – írta Alföldi Róbert a Facebookon.
Nemcsak Alföldi Róbert mondott véleményt Bagdy Emőke véleményére, a hétvégén Kocsis Tibor is megszólalt, egy párjával közös fotóval.
A Fekete pont című filmet 2024-ben mutatták be a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon, majd később a hazai mozikban. A film a magyar közoktatás erősen megosztó témáját mutatja be, és több kritikus is méltatta.