A 13 éves Josiah Johnson bebizonyítja a világnak, hogy a határ a csillagos ég, ha van elég akaraterőnk és megfelelő gondolkodásmódunk ahhoz, hogy valóra váltsuk az álmainkat. A lábak nélkül született tinédzser mindig is kosárlabdázó szeretett volna lenni, és ma már iskolája csapatának nagyra értékelt és képzett játékosa. Még azt is elutasítja, hogy kerekesszékben játsszon, és megmagyarázta döntése okát.
Megfelelő a hozzáállása
Gyerekként Josiah tornázott, de az igazi szenvedélye mindig is a kosárlabda volt. Édesanyja, Whitney magabiztosnak és makacsnak írja le, és erős elszántságának köszönhetően fia bekerült iskolája kosárlabdacsapatába. Ma pedig mindenkit lenyűgöz a tehetségével.
A büszke édesanya kifejtette: „Josiah nagyon versengő, és ha úgy érzi, hogy valami túl könnyű neki, akkor nem fogja megcsinálni.”
Josiah saját érdemeivel szerezte meg a helyét.
A tinédzser eltökélte, hogy kizárólag a képességei alapján válasszák ki, és nem akarta, hogy különleges állapota befolyásolja az edzője döntését.
És pontosan ez történt. „Bekerült a csapatba. Nem szimpátia vagy ilyesmi miatt került be a csapatba” – magyarázta az egyik mentora. „Minden próbán megjelent, és mindent beleadott, és bekerült a csapatba.”
Továbbra sem hajlandó a könnyű utat választani.
Ma a nyolcadikos fiú kosárlabdázóként prosperál, és igazán jónak tartják, mivel továbbra is győzelemre vezeti a csapatot. És mindezt úgy teszi, hogy nem választja a könnyű utat. A tinédzser ugyanis visszautasította a kerekesszékes kosárlabdát, annak ellenére, hogy felajánlották neki a lehetőséget, mert úgy vélte, hogy az „túl könnyűvé” tenné a dolgát.
Sőt, a földön elfoglalt pozícióját is a javára fordítja. Ezáltal őstehetséggé válik a labdavezetésben, a cselezésben és a passzolásban. És az is kiderült, hogy az ellenfeleinek nagyon nehéz őt legyőzni.
Nem szeretné, ha az emberek sajnálnák őt.
Josiah bevallotta: „Az emberek sajnálnak engem, amiért kosárlabdázom”. Azonban ragaszkodik ahhoz, hogy csak egy másik játékosnak tekintsék a csapatban, és megjegyezte: „Meg akarom mutatni nekik, hogy nem kell sajnálni engem. Egyenlő szinten akarok játszani veletek”.
A fiatal fiú pedig napról napra bizonyítja, hogy teljes mértékben megérdemli a helyét a csapatban. Egy nemrégiben lejátszott mérkőzésen a hárompontos vonalon kívülről kapta meg a labdát, és az utolsó hátralévő másodpercekben betalált.
Josiah igazi inspiráció, mert az ő története bizonyítja, hogy bármit elérhetünk, amit csak elhatározunk. Amikor pedig megkérdezték tőle, hogy mit remél, mit tanulnak tőle mások, a tinédzser azt válaszolta: „Hogy tegyenek meg valamit, amiről azt hitték, hogy nem tudnak megtenni.”
Mit gondolsz Josiah történetéről? Egyetértesz azzal, hogy minden lehetséges, ha megfelelő a hozzáállásunk és teljes mértékben hiszünk magunkban?
