Egy feleség vacsorára hívta a férjét, hogy újra fellángoljon a szerelmük – de a férfi durván visszautasította. Nem sejtette, hogy hamarosan tanulni fog valamit, ami örökre megváltoztatja őt.
Kata és Gábor huszonhárom éve házasok voltak. Négy gyermekük született, és Kata minden idejét és energiáját nekik szentelte. Gábor reggel elment dolgozni, este pedig hazajött, ledőlt a kanapéra, és bámulta a tévét, amíg el nem jött a vacsoraidő.
Ezalatt Kata egész nap talpon volt: főzött, mosott, takarított, a legkisebb gyereket ápolta, a nagyobbaknak segített a leckében. Késő este, amikor végre maradt egy kis ideje önmagára, romantikus filmeket nézett, és arról álmodozott, hogy egyszer ő is lehetne főhősnő. Nem a képernyőn, hanem a saját életében.
Régen vágyott már arra, hogy kettesben legyenek Gáborral. Egy egyszerű randevúra. Egy kis beszélgetésre, egymásra figyelésre, mint régen. Csak ők ketten.
De amikor belenézett a tükörbe, elszomorodott.
– Nem is hasonlítok azokra a nőkre – suttogta magának.
A kezébe vette az esküvői fényképüket. Nézte a ragyogó szemű, boldog menyasszonyt, és nem ismerte fel benne magát. Most egy fáradt, elgyötört, megviselt asszony nézett vissza rá.
De megrázta magát.
– Nem. Nem akarom így élni az életem. Változtatni akarok!
Másnap este, amikor Gábor hazaért, Kata odakészítette a vacsorát, és leült vele az asztalhoz.
– Gábor… – kezdte halkan, mosollyal az arcán. – Arra gondoltam, mi lenne, ha elmennénk valahová? Nyílt egy új kis kávézó a belvárosban. Nagyon hangulatos helynek tűnik.
Gábor felnevetett, gúnyosan.
– Randira? Minek? Ma van valami évfordulónk, vagy mit?
Kata megrázta a fejét.
– Nem kell különleges alkalom ahhoz, hogy együtt legyünk. Bármelyik nap lehet különleges – mondta, és reménykedve nézett rá.
De a férje nem osztozott a lelkesedésében. Felkapta a fejét, és dühösen nézett rá.
– Nézz már magadra! – mordult rá. – Úgy nézel ki, mint egy szellem. Sosem mennék sehová veled!
Kata megdermedt a szavak hallatán. A szíve megsajdult.
– Most takarítottam ki az egész házat… ezért nézek így ki – suttogta.
– Ugyan már, ne próbáld kimagyarázni! Így nézel ki minden nap. Régen adtál magadra – hajad be volt sütve, szép ruhákat hordtál. Most meg… úgy nézel ki, mint egy öregasszony! Nem is tudom, mikor hagytad el ennyire magad – mondta Gábor hidegen.
Kata szeme megtelt könnyel.
– Még sírás közben is szörnyen nézel ki. Tudni akarod az igazságot? Szégyellek téged. Nem tudnék kimenni veled az utcára – vágta hozzá, és kiviharzott az ajtón.
Gábor idegesen csörtetett le a lépcsőházban, majd felhívta a legjobb barátját, Lászlót.
– Szia, Laci! Lenne kedved beugrani a bárba egy sörre? Kellene egy kis férfias este – kérdezte fásultan.
De László meglepően gyorsan visszautasította.
– Ne haragudj, öregem, de ma este Katával randink van. Egy új kávézót szeretnék neki megmutatni a belvárosban. Már rég kinéztem, meglepem egy csokor virággal is – nevetett boldogan.
Gábor megdöbbent.
– Randitok? De hát tizenöt éve házasok vagytok! Nem elég, hogy minden nap együtt vagytok?
László csak nevetett.
– Éppen ezért randizunk! Hogy ne csak együtt legyünk, hanem egymásért is. Kata nem csak a feleségem. Ő a társam, a szerelmem, a legfontosabb ember az életemben. Megérdemli.
Gábor zavartan tette le a telefont.
Néhány perc múlva László lakása előtt állt, épp akkor, amikor barátja és Kata elindultak lefelé a lépcsőn. Kata ragyogott. Csodás sötétkék ruhát viselt, a haját feltűzte, sminkje visszafogott volt, de elegáns. A kezében egy színes virágcsokrot tartott, mosolya pedig őszinte volt és boldog.
– Laci, ezt a csokrot találtam az asztalon. Te tetted oda? – kérdezte meglepetten.
– Igen. De ez még nem minden… – válaszolta László, és előhúzott egy díszdobozt.
Kata kinyitotta. Egy gyönyörű estélyi ruha lapult benne.
– Te jó ég, Laci! Ez csodálatos! Te vagy a legfigyelmesebb férj a világon! Gyorsan fel is veszem! – nevetett, és boldogan szaladt vissza a lakásba.
Gábor ott állt, mint aki arcul csapást kapott.
– Laci, hát te mit művelsz? A feleséged úgy ragyog, mintha épp most házasodtatok volna össze!
– Mert szeretve van – felelte László egyszerűen. – Mondd csak, mikor hívtad meg utoljára Katát egy randevúra?
Gábor vakaródzott.
– Talán… két éve?
– És csodálkozol, hogy szomorú? Ne viccelj már! – legyintett László. – Figyelj, elmondok valamit. Minden nap különleges. Nem kell hozzá évforduló. Nem kell hozzá alkalom. Csak döntés kérdése. Én úgy döntöttem, hogy Katának minden nap éreznie kell: szeretem, fontos nekem, és megérdemli, hogy nőként is ragyogjon.
Gábor hallgatott. Szégyellte magát. Mintha minden szó egy pofon lett volna.
László vállon veregette.
– Még nem késő, haver. Tedd jóvá. Mondd el, mit érzel. És kezdd újra.
Gábor bólintott.
– Köszönöm, Laci. Most már tudom, mit kell tennem.
Mikor Gábor hazaért, Kata éppen a nappaliban ült. Szemei vörösek voltak a sírástól.
A férfi óvatosan lépett be, kezében egy kis díszdobozt tartott.
– Kata… nagyon sajnálom, amit mondtam. Borzasztóan viselkedtem. Bántottalak, megaláztalak, és nem érdemelted meg. Kérlek, bocsáss meg – mondta őszintén.
Kata megdöbbenve nézett rá.
– Ezt… ezt most komolyan mondod?
Gábor bólintott, és a kezébe adta a dobozt.
– Itt egy kis ajándék. Szeretném, ha holnap este eljönnél velem vacsorázni. Lefoglaltam egy asztalt a belvárosban, abban a kávézóban, amiről beszéltél.
Kata remegő kézzel nyitotta ki a dobozt. Egy finom ezüst nyaklánc csillogott benne.
– Gábor… ez… ez gyönyörű. Köszönöm – suttogta.
– Akkor… eljössz velem holnap? – kérdezte halkan.
Kata elmosolyodott. Ugyanazzal a meleg, fénylő mosollyal, amit Gábor régen annyira szeretett.
– Igen. Nagyon szívesen veled tartok.
Másnap este Gábor döbbenten nézte feleségét, amint kilépett a hálószobából.
Kata csodálatos volt. A haját elegánsan feltűzte, finom sminket viselt, ruhája kiemelte nőies vonásait. Olyan volt, mint évekkel ezelőtt, amikor először beleszeretett.
De most még szebb volt – mert most tudta, mit veszített majdnem el.
Gábor megfogta a kezét, és Kata ujjai nem remegtek.
Ettől a naptól kezdve mindketten úgy döntöttek: nem hagyják, hogy a mindennapok elhalványítsák szerelmüket.
Minden napra szántak egy mosolyt, egy ölelést, egy figyelmes szót.
És a ház újra megtelt fénnyel – nem csak a gyerekeik, hanem ők is boldogok voltak.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
Nem kell különleges alkalom ahhoz, hogy kimutasd a szereteted. Minden nap lehet különleges – ha úgy döntesz.
A szeretet nem magától marad életben. Táplálni kell, újra meg újra. Egy apró gesztus, egy kedves szó, egy figyelmes pillantás – néha ez kell ahhoz, hogy a másik újra ragyogjon.
Ne feledd: a házastársad nem csak szülő, háztartásvezető vagy családi logisztikus. Ő a társad. Aki arra vágyik, hogy szeresd – és hogy újra beleszeress.
