Ezotéria

Péntek 13 . Isten üzenete neked

„Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik — akiket ő a saját terve szerint elhívott.” (Róma 8:28, EF)

Úgy érzed, hogy félreértenek az emberek és cserben hagynak? Vagy olyasmivel vádolnak, amit meg sem tettél? Netán, elvették mindenedet, még a jó hírnevedet is? Lehet, hogy éppen a gödör aljára kerültél és azon tűnődsz, fel tudsz-e valaha innen kapaszkodni.

József, akit a testvérei eladtak rabszolgának, megtapasztalta és átélte mindezt (1 Mózes 37:28). Azonban, tudatában volt annak, hogy Isten vele volt az út minden lépésénél. Bár az élete romokban hevert, hitte, hogy mindez nem a véletlen műve volt. Bár a dolgok, amik vele történtek nem voltak éppen jónak mondhatók, hitte, hogy Isten mindezt a javára fogja munkálni. És így is lett: József végül elfoglalta a legmagasabb pozíciót, ami létezett, ő lett a második ember a fáraó után (1 Mózes 41:4)

Valószínűleg az a tudat, hogy Isten végig vele volt a problémában, segített neki, hogy megbocsásson a testvéreinek. Ezt mondta nekik: „ De most ne bánkódjatok ezen! Ne vádoljátok magatokat amiatt, hogy eladtatok rabszolgának, és ide kerültem! Valójában Isten volt az, aki előttetek ide küldött megmentésetek végett!” (1 Mózes 45:5, EF)

Légy olyan, mint József: bármivel is kell szembenézned, légy tudatában annak, hogy Isten veled van. Legyél Jézus-tudatos. Lehet, hogy természet szerint nem sokkal rendelkezel, de az igazság az, hogy Krisztusban mindened megvan!

Ugyanaz a Jézus, aki pár hallal és kenyérrel ezreket lakatott jól, aki az elcsüggedt halászok hálóit úgy megtöltötte hallal, hogy alig bírták kihúzni a vízből, téged is meg fog segíteni. Ugyanaz a Jézus, aki körbejárt és jót tett, veled is jót fog tenni. Ugyanaz a Jézus, aki meggyógyította a betegeket, téged is meg fog gyógyítani.

„Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsidók 13:8), tehát, ahogyan Józseffel ott volt, veled is ott van. Minden lépésedet őrzi és mindent a javadra munkál.