Emberek

66 éves volt, amikor világra hozta kislányát – így néz ki ma a 19 éves fiatal lány

A romániai Adriana Iliescu 66 éves volt, amikor a lánya, Eliza 2005-ben megszületett, és ezzel ő lett a világ egyik legidősebb édesanyja.

Eliza ma már 19 éves, felelősségteljes és kiegyensúlyozott fiatal nő, aki már másodéves hallgató az egyetemen, ahol bölcsészeti karon tanul.

Az eredeti elképzelése az volt, hogy az édesanyjához hasonlóan tanárnő lesz, de egyelőre nyitott a különböző lehetőségekre, amiket az élet tartogathat a számára.

„Az a fontos, hogy azt csinálom, amit szeretnék, nem izgulok, biztos vagyok benne, hogy jó leszek benne. Szeretnék olyan diák lenni, akinek jó jegyei vannak. Tetszik, amit csinálni fogok, ezért választottam ezt az egyetemet” – mondta Eliza, aki jelenleg Bukarestben folytatja tanulmányait.

Nemrég, április közepén a fiatal lány egy előadást is tartott a kar egyik rendezvényén, ahol Dan Lungu román író és szociológus egyik könyvét mutatta be. Könyvek iránti szeretetét egyértelműen édesanyjától örökölte, aki egyetemi irodalomtanár volt, és gyerekmeséket is írt.

Eliza nagyszerűen helyt állt az előadáson, és a képeken az is egyértelműen látszik, milyen csinos, stílusos fiatal nő vált belőle.

Egy visszafogott, kék-fehér kockás ruhát viselt, amit néhány ékszerrel egészített ki, és bár láthatólag izgult, a bemutatója végül jól sikerült.

via