Férfiak

Tragikus hirtelenséggel MEGHALT A MAGYAR SPORTOLÓ! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Meghalt Márton Viviana és Luana bokszedző nagyapja

A világklasszis teakwondózónak végül sikerült megnyernie az aranyérmet, és ezzel rendkívül büszkévé tette a magyarokat. Sajnos nem örülhet felhőtlenül a hatalmas sikernek, ugyanis most kiderült, hogy elhunyt a nagypapája.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség a Facebook oldalán számolt be róla, hogy elhunyt Kiss „Toto” Zoltán, a Ferencváros egykori ökölvívója és a Toto Box Promotion tulajdonosa.

„Az 1953-ban született sportember a MÖSZ HT egyik legrégebbi tagja volt. Emlékét nem csak mi, hanem az általa szervezett számos nagyszerű rendezvény, és a tanítványai által megszerzett bajnoki címek sokasága őrzi majd meg az utókornak” – olvasható a közleményben.

Kiss a párizsi olimpián aranyérmet szerző tekvondós Márton Viviana és ikertestvére, Luana nagyapja.

Dunai Ede, író ugyancsak Facebook-bejegyzésben azt írta: „gratuláltam ehhez a nagyszerű sikerhez, ő pedig annyit mondott, hogy most nincs nála boldogabb ember a világon. Hétfőn pedig sietett Vivi és ikertestvére, Luana elé a repülőtérre.”

Nem is sejtettük, hogy elkeseredett – megnyerhetetlen– küzdelmet folytat démonaival. Alig egy nappal azok után, hogy a Puskás Aréna szoborparkjában ünneplő százakkal együtt fogadhatta olimpiai bajnok unokáját, a halálhírét kellett olvasnunk a közösségi médiában.

Totónak kijutott a feldolgozhatatlan tragédiákból, hat évvel ezelőtt elvesztette fiát, ifjabb Kiss Zoltánt, a korábbi profi ökölvívót.

MILYEN KEGYETLEN IS A SORS…

Felfoghatatlan, tragikus hírt kaptam néhány perccel ezelőtt. Elhunyt Kiss „Toto” Zoltán, a Toto Box Promotion szíve-lelke.

Totóval vasárnap beszéltem utoljára, nem véletlenül. Ő ugyanis a nagypapája a friss olimpiai bajnokunknak, Márton Vivianának. Gratuláltam ehhez a nagyszerű sikerhez, ő pedig annyit mondott, hogy most nincs nála boldogabb ember a világon. Hétfőn pedig sietett Vivi és ikertestvére, Luana elé a repülőtérre. Akkor megígérte, hogy még a héten bemutat az újdonsült aranyérmesnek. Ehhez képest ma pedig…

Elmondhatatlan szomorú vagyok, Totót régóta ismerem, anyunak általános iskolai osztálytársa volt, igazi óbudai vagány.

Vivianának, Luanának és a családja többi tagjának őszinte részvétemet fejezem ki…

NYUGODJ BÉKÉBEN, TOTO!

– írta a szomorú hírt megosztó író, Dunai Ede.

cikk forrása: https://www.minden-egyben.com/