Férfiak

9 agyafúrt gyerek, aki túljárt a szülei eszén

A felnőttek időnként hajlamosak abba a hibába esni, hogy alábecsülik a gyerekek észjárását. Pedig előfordul, hogy a lurkók korukat meghazudtoló módon még a felnőttek eszén is túljárnak. A szülők igyekeznek a legjobb tudásuk szerint nevelni és tanítani a gyerekeiket, hogy minél jobban felkészítsék őket a felnőtt életre. Ám bizonyos esetekben felcserélődnek a szerepek, és a szülők tanulnak valamit a gyerekeiktől.

1. Azt mondtam a rosszcsont gyerekeimnek, hogy ha nem jól viselkednek, akkor a Mikulás majd szenet rak a csizmájukba. Erre kórusban megkérdezték:

– Anyu, mi az a szén?

Mire én így válaszoltam:

– Az egy olyan kő, amit meg lehet gyújtani.

A gyerekeim kitörő örömmel fogadták a válaszomat, és most szenet szeretnének kapni a Télapótól. Azt hiszem, hogy ezt nem gondoltam át eléggé…

2. Már egészen korán próbálom megtanítani a gyermekeimnek, hogy az élet nem igazságos. Így akarom megóvni őket a későbbi csalódásoktól.

Egyik nap a kislányommal társasjátékoztunk, amikor észrevettem, hogy csal. Amikor rászóltam, hogy ez így nem oké, csak ennyit felelt:

– Hát az élet már csak ilyen, Anyu.

3. A kislányom soha nem akar elpakolni maga után, ezért egyszer azt mondtam neki, hogy 10 perc múlva bemegyek a szobájába, és a padlón található összes cuccát rászoruló gyerekeknek ajándékozom. Mire letelt a 10 perc, minden játékát szépen elpakolta, viszont a bátyja holmijait áthordta magához, és szétszórta azokat a padlón.

4. A kisfiam akart magának egy drága videojátékot, én pedig úgy gondoltam, hogy már elég idős hozzá, hogy némi házimunkával saját maga keresse meg rá a pénzt. Összeállítottam hát neki egy listát a feladatairól, és az elvégzésük után mindegyikért pénzt kapott tőlem. Mire az összes feladatot elvégezte volna, pont megkereste volna a játék árát, ám egy idő után abbahagyta. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért, azt válaszolta, hogy már van elég pénze, ugyanis talált az interneten egy boltot, ahol olcsóbban is megkaphatja a játékot.

5. A gyermekem nagyon szeretne egy háziállatot, én viszont nem akarom megengedni neki, mert tudom, hogy úgyis rám maradna, hogy etessem és takarítsak utána. Így aztán azt mondtam neki, hogy ha fél éven keresztül képes tisztán tartani a saját szobáját, akkor kaphat egy háziállatot. Nos, a kisfiam biztosra akar menni, ugyanis a folyosón alszik egy hálózsákban, hogy még veletlenül se csináljon rendetlenséget a szobájában.

6. Az édesanyám tanárként dolgozik, és egyszer megtanította a kisdiákjainak, hogy ha egy gonosz idegen esetleg elkezdi őket autóval követni, akkor a legjobb, amit tehetnek, hogy gyorsan megfordulnak, és elszaladnak, ugyanis az autóval több időbe telik megfordulni, és így sikerülhet lerázniuk az autóst. Néhány nappal később az egyik kisdiák kiszökött a suliból, az anyám pedig autóba pattant, és a keresésére indult. Amikor megtalálta a gyereket, az hirtelen megfordult, és nevetve elszaladt az anyám kocsija mellett.

7. A szüleim már kiskoromban arra tanítottak, hogy ha azt látom, hogy valaki bűncselekményt követ el, akkor hívjam a rendőrséget. Így is tettem egyszer, amikor megláttam, ahogy egy bohóc ellop egy nagy tortát. Apró szépséghiba a dologban, hogy mindez egy filmben történt, amit éppen akkor a TV-ben néztem.

8. A kislányomat próbálom arra nevelni, hogy még a sértésekre is dicsérettel válaszoljon. Így történt meg a következő eset: Az anyósom egy eléggé csípős és tapintatlan megjegyzést tett a kinézetemre a minap. Ezt meghallotta a kislányom is, ezért így szólt az anyósomhoz:

– Nagyi, neked meg annyira szép sárgásbarna fogaid vannak.

Az anyósóm arca elvörösödött, és eléggé lerövidítette a látogatását.

9. A kislányomat szerettem volna megtanítani arra, hogy értékelje a munkát, és az azzal megkeresett pénzt. Így aztán kitaláltam, hogy minden elvégzett házimunkáért kap tőlem 5 dollárt, amit arra költhet, amire csak szeretné. Egyik este, amikor lefekvéskor mesét olvastam fel neki, a végén odament a perselyéhez, kivett belőle 2 dollárt, majd átnyújtotta nekem, amiért jó apuka voltam, és mesét olvastam neki.

via