Ezotéria

Ezért különlegesek a Vízöntők! Ezzel a tulajdonsággal egyik jegy sem rendelkezik!

Minden embernek alapvetően vannak pozitív, és negatív tulajdonságai is, de mégis mindannyian rendelkezünk személyesebb, csak ránk jellemző tulajdonságokkal. Úgy tartják, hogy a Vízöntő csillagjegyben született emberek a legokosabbak az összes csillagjegy közül.

Akik a Vízöntő csillagjegyben születtek folyamatosan igyekeznek fejlődni, állandó tanulásvágy él bennük. Nagyon megbízhatóak, becsületesek, és őszinték.

Számára a legfontosabb dolog, hogy szabad lehessen. Ha nem korlátozzák semmiben, akkor egy nagyon erős pozitív kisugárzással rendelkező személy, kedves, kiegyensúlyozott, igazi jótettlélek.

Rendelkezik azzal a képességgel, hogy mások arcára is örömet, és boldogságot varázsoljon.

Könnyen megtalálja a problémákra a megoldást, éppen ezért sokan fordulnak hozzá egy jó ötletért, tanácsért. Egy Vízöntő mellett soha nem fogsz unatkoztatni, szórakoztató, vicces, és mindig van egy jó sztorija.

Számára mindig kell valami izgalmas legyen az életben, hiszen nem szereti a monotonitást. Éppen ezért állandóan nyitott az új dolgokra, információkra, mindig szeretne valami újat tanulni. Állandó tudásszomj van benne, ő az, aki a nyugdíjas éveit is aktívan tölti.

Önálló úton jár mindig, soha nem másolja mások életét, nagyon messzire áll tőle az, hogy csak azért kell megtenni valamit, mert “úgy illik”.

via