Rúzsa Magdi hazalátogatott szülőföldjére, a Vajdaságba, és ennek apropóján szívszorító bejegyzést írt hármasikreiről és saját érzéseiről A boldogság lepkéi címmel. Íme:
“Megint sok víz folyt le a Dunán. Pont úgy néztük, mint régen. Akkor is, amikor minden rendben volt, meg akkor is, amikor a háborúk és bombázások miatt, csak hátat akartunk fordítani neki és menni minél messzebb.
De ő nem hagyott. Engedte, hogy a maga vonzása szépen csendben dolgozzon és csak hazahívott, de már nem csak engem, hanem a jövőt is.
Új, kicsi szemeket hívott ide, akik majd megint megtöltik álmokkal, reményekkel azokat a lágy kis hullámokat, egy-egy motorcsónak nyomán.
Engem a harag táplált sokáig ez iránt a föld iránt. Most meg tele vagyok szeretettel és ki tudja milyen amorf, cinikusan-kedves tréfa ez a szívem meg a fejem között, de itt látom magam vénasszonyként sétálgatni nyárestéken. Pont ezen a partszakaszon.
Hosszú idő kellett, hogy újra egymásba szeressünk, de most itt vagyok. Hazajött végre a lelkem is, nem csak a testem. Mostantól megint itthonról megyek majd haza, meg fordítva.
Közben Lujzi két kacarászás között, mondja, hogy: Anya! Mi az Dobor dan?
És már nem szorul össze a szívem, hanem csendben nézem, ahogy a sors megismétli önmagát, de már nem úgy, mint akkor.
Most én szeretném, hogy beszélje és értse ezt a nyelvet és ezt a világot is mind a három gyerekem. Mert már tudom , hogy a magyarságukhoz ez csak hozzátesz és még jobban megerősíti őket.
Van aki azt mondja, hogy a vajdasági magyar kemény, nyers. Szerintem meg olyan, mint a hegyesi Krivaja parton a nyárfák. Minden szelet, vihart kibírnak. Jöhet jég, ágyú, tűz, mindig megmarad egy kicsi hajtás, ami ugyanolyan hévvel élni fog és a magasba tör.
Lujzi, Zalán, Keve szívjátok magatokba a dunai napokat, aztán erősen eresszétek le a gyökereiteket és törjetek jó magasra – hangsúlyozta Magdi.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
