A kiemelt kép illusztráció
A virágárus és az idegen
A hajnali piac még álmos volt, amikor Márta kirakta első kosara friss virágait. A tavaszi szellő enyhe illatot hozott a lila orgonáktól, a vörös tulipánoktól. Minden reggel így kezdődött – a csend, a harmat, és a remény, hogy talán ma is lesz, aki megáll egy csokorért.
Aztán meglátta őt.
A férfi a piac szélén állt, koszos kabátban, táskáját szorongatva. Arcán a fáradtság és a szégyen árnyékai ültek. Senki nem figyelt rá, az emberek elkerülték a tekintetüket, mintha láthatatlan lenne.
Márta egy pillanatig habozott. Aztán letette a virágkötő ollóját, és egy tömör fehér szegfűt szedett ki a vödörből.
– Tessék – nyújtotta oda a férfinak mosolyogva. – Ingyen.
A férfi meglepődött. Kétkedve nézett a virágra, majd Márta szemébe.
– Miért? – kérdezte rekedten.
– Mert ma szép nap lesz – válaszolta Márta. – És mindenkinek jár egy kis szépség.
A férfi nem szólt semmit, csak a markába szorította a virágot, és továbbment.
Márta nem gondolt rá többet. Egész nap árult, vásároltak tőle, és este, mikor becsukta a standot, már el is felejtette az egészet.
Aztán másnap reggel megint ott volt.
Ezúttal tisztább ruhában, borotválkozva. Kezében ugyanaz a szegfű – frissen, gondosan vízbe tett üvegkupakban.
– Köszönöm – mondta csendesen. – Ez a virág visszaadta, amit elfelejtettem.
Márta nem értette.
A férfi elmesélte, hogy egy éve elvesztette a munkáját, aztán a lakását. Az utcán élt, és mindenki úgy nézett rá, mintha semmi sem lenne. De amikor Márta odaadta neki a virágot, érezte, hogy létezik.
– Tegnap este elmentem egy mosodába – folytatta. – Megkértem, hogy hadd mosakodjak. Aztán felhívtam egy régi barátomat. Holnap kezdek új munkahelyen.
Márta könnyezett.
Aztán a férfi – akiről kiderült, hogy Dániel a neve – minden nap visszajött. Először csak köszönni, majd segíteni neki a stand felállításában. Később új vázákat hozott, és megtanulta, hogyan kössön virágcsokrokat.
Egy évvel később már nem csak egy standjuk volt, hanem egy kis üzlet is – Virágok és Második Esélyek néven. Dániel a legjobb alkalmazott lett, és Márta soha nem volt egyedül.
Minden alkalommal, amikor valaki megkérdezte, hogyan indult a bolt, Márta csak a falra mutatott, ahol egy kis szegfű volt beépítve üveg mögé.
– Egyetlen virág is elég – mondta –, ha emlékeztet bennünket, hogy mindig van kiút.
És így is volt….
